2011. nov 10.

A Columbia Egyetem professzora szerint Michael Jackson orvosa tizenhétszer is súlyosan hibázott

írta: Janguli
A Columbia Egyetem professzora szerint Michael Jackson orvosa tizenhétszer is súlyosan hibázott

Fájdalomcsillapító-függőségben szenvedett Michael Jackson egy szakértő szerint. A popsztár doktora mellett tanúskodó egyik orvos számítógépes szimulációval mutatja be, hogyan halhatott meg az énekes.

michael_jackson_demerol.jpgDr. Robert Waldman azt mondta, hogy a Michael Jackson bőrgyógyászától kapott laboreredmények szerint az énekes nagy dózisban szedte a fájdalomcsillapítót a halála előtti hónapokban. A Demorolról való leszokást gyakran álmatlanság kíséri. Az ügyészség szerint Conrad Murray halálos adag Propofol nevű altatót adott be Michael Jacksonnak, majd magára hagyta. A védelem a csütörtöki tárgyaláson megszólaltatta saját Propofol-szakértőjét. Dr. Paul White a védelem utolsó tanújaként pénteken folytatja vallomását, amelyben előreláthatólag előáll egy alternatív elmélettel Jackson haláláról. White számítógépes szimulációt is fel fog használni, hogy illusztrálja álláspontját.

Waldman vallomásában azt mondta, hogy 2009 áprilisában az énekes három nap alatt összesen 775 milligramm Demerolt vett be, ugyanabban az időszakban, amikor Murray Propofolt adott neki. A propofol nevű altató használati útmutatójának írója szerint Michael Jackson orvosa a felelős a popsztár két évvel ezelőtti haláláért. A professzor a Los Angeles-i bíróságon tett tanúvallomásában elmondta, hogy a gyógyszert nem szabad álmatlanság kezelésére alkalmazni, így Conrad Murray gondatlansága okozta Michael Jackson halálát.

A Columbia Egyetem professzora szerint Michael Jackson orvosa tizenhétszer is súlyosan hibázott, amikor a propofol nevű gyógyszert írta fel a popsztárnak.

michaeldruggedup.jpgJackson orvosának a tárgyalásán Dr Steven Shafer professzor - aki egyébként a gyógyszer kezelési útmutatóját írta - azt mondta, hogy a propofolt nem szabad álmatlanság kezelésére alkalmazni. Shafer szerint ezért hanyagsága miatt Dr. Conrad Murray a popsztár halálának közvetlen okozója - írja internetes oldalán a BBC brit közszolgálati médium.

Shafer professzor szerint Dr Murray-nek fogalma sem volt arról, hogyan kell alkalmazni a gyógyszert, amely az ötvenéves énekes halálához vezetett 2009 júniusában. Michael Jackson orvosa tagadja a gondatlanságból elkövetett emberölés vádját. Shafer professzor a Los Angeles-i bírósági tárgyaláson azt mondta, hogy Jackson orvosa nem tudott reagálni arra, hogy leállt a sztár légzése. A professzor a vád utolsó tanúja a Conrad Murray-perben, amely csütörtökön folytatódik a Los Angeles-i bíróságon.

Szólj hozzá

függőség michael jackson gyógyszerfüggőség fájdalomcsillapító függőség