2011. feb 12.

Hipno-shopping

írta: Janguli
Hipno-shopping

Jakabffy Éva

ELLE, 2010. február

Miért is vásárolunk? Csak úgy, mert lehet. Keressük a mélyebb motívumokat, vásárlási álomba zuhanunk, aztán kipróbálunk néhány aszketikus trükköt, és rendre belebukva, végül magasabb célokra állítjuk rá magunkat.

Amikor vásárlás közben a pénzköltés ténye „lelóg” a tudatunk pereméről, és szinte automatikusan vesszük elő a hitelkártyát, e sajátos transzállapot racionális agyrészeinkben lekapcsolja a lámpát - ezért akár vásárlási hipnózisról is beszélhetünk. Más agyközpontok viszont sorra kigyúlnak: a vonzó termékek a nucleus accumbens jutalmazó központot izzítják be, a szuper márkák a homloklebeny önértékelésért felelős részét. 

A notórius vásárlók esetén, mutatta ki Helga Dittmar (Sussexi Egyetem), túl nagy a távolság az énideál és aközött, amilyennek magukat tartják. Belépve azonban egy exkluzív üzletbe, ahol előzékeny eladók második alkalommal már a nevén szólítják, hirtelen úgy érezheti magát, mint egy különleges személy. Ilyenkor ezért az irracionális életérzésért fizeti ki az irracionális árakat.

Bevásárlókörút, vagy a személyiségfejlődés útjai

Alkalmanként, például nagyobb ünnepekkor, a vásárlási ítélőképesség tömeges torzulásának lehetünk tanúi. Utólag visszatekintve, magunkat a tömegben látva, már nem értjük, mitől is voltunk annyira oda. Ha nem vagyunk vásárlásfüggők, az ünnep-transz alapján némi képet kaphatunk a betegek vásárlás-transzáról. Ez utóbbi szinte állandó, és ijesztő mértéket is ölthet. Ilyenkor az ártalmatlan időtöltés az egzisztenciát alapjaiban fenyegető, súlyos kényszercselekvéssé válik. A kórkép egyre gyakoribb, különösen Nyugaton: Amerikában a lakosság 6, Németországban 5-8 százaléka vásárlásfüggő. De mi sem vagyunk túlzottan elmaradva tőlük.

Nem minden áru váltja ki egyformán az impulzív, hirtelen ötlettől vezérelt vásárlást. Férfiaknál a kütyük, nőknél a ruhák, ékszerek és dísztárgyak a fő csábítók. Ezek a tipikusan magas impulzivitást kiváltó termékek. Nem funkciójuk miatt, hanem önmagukért vesszük meg őket… vagyis inkább önmagunkért.

Miután megláttuk, elhatalmasodik rajtunk az érzés, hogy e kellék mindenképpen hozzánk kell tartozzon – és véletlenül se máshoz. Azt gondoljuk, ez a bizonyos illat, szín, kelme vagy fazon kizárólag mi vagyunk, kifejezi legbelsőbb karakterünket. És miért ne volna így? Színtelenül, szagtalanul sokkal lassabb és körülményesebb környezetünk tudomására hozni, kik is vagyunk. Fárasztóbb is. Például szavakba önteni legmélyebb rezdüléseinket, mikor új emberekkel van dolgunk. Nem is igen szokás ilyesmikkel kezdeni, sőt illő pár kört lefutni a közhelyek körül. Ám milyen beszédesek ilyenkor a reggel magunkra hintett parfüm utolsó illatmorzsái, vagy ahogy beige nyakláncunk harmonizál téli arcszínünkkel. S legalább csillanjon rajta a napfény, ha épp fáradt a szemünk. Egyszóval, a magunk köré költött körítés egyszerre fejezi ki azt, ami ott rejlik bennünk, és egyszerre kompenzálja is azt, ami hiányzik.

Mi a helyzet, ha uniformitásról van szó? Azt vesszük, és vesszük fel, amit mások. Akkor éppen ezek vagyunk. Sodródás és megújulás a divattal. Belesimulás a tömegbe. Az uniformitás tehát az önkifejezés fantasztikus módja! Vállaljuk csak bátran önmagunkat. Még olyan impulzusainkkal együtt is, hogy éppen nagyon nem akarunk önmagunk lenni. Hogy szeretnénk feloldani individualitásunk határait, és így teremteni meg a közelség illúzióját másokkal.

Vásárlási mágia

A boltok mesevilágában a kívánságok azonnal és varázsszóra teljesülnek. Ha beszerezzük a báli ruhakölteményt a hozzá dukáló üvegcipellővel, máris ott vagyunk abban a forgatagban, amelybe nem akartak meghívni bennünket. És éppilyen szimbolikusan vásárolhatunk – keleties hatású fehérneműk révén – Káma-Szútrát megszégyenítő szerelmi életet; vagy svájci óra révén nyugodt tempójú svájci jólétet. A megvett tárgyak ajtók, melyeken át egy másik élet illúziójába léphetünk be.

http://www.jjvshop.com/

A ritualizált vásárlás nőknél könnyen összekapcsolódhat a randira készülődéssel, ami aztán hatványozza jutalmazó jellegét. Az ilyen Nagy Randira készülő vásárlások köré egész utópia épülhet ki: a nő elképzeli, hogy saját ideális mása lebeg be a sokcsillagos szálloda éttermébe. E grandiózus képek fényében még a pusztán kiegészítőkre kiadott horribilis összeg is aprópénznek tűnik. Egyben roppant ésszerű befektetésnek. A tudatot ily módon magnetizáló képek maguktól értetődőkké teszik a legelszálltabb vásárlásokat is.

Nem lenne baj, ha a tipikus freudi vásárlók – akiket csakis az öröm, és semmi más nem vezérel shopról shopra – kéz a kézben járnának a tudatos vásárlókkal. Persze messze ívben kerülik egymás őrjítőnek ítélt társaságát, legalábbis a boltokban. Olyan viszont előfordul, hogy egyazon életközösséghez tartoznak, a balvégzet vagy a szerelem okán. Nem is baj! Csak legyen egy családterapeuta, aki közvetít, és kiosztja a szerepeket: a pénzt mától a tudatos vásárló kezeli, a beszerzéseket ő intézi, a tudattalan vásárló pedig gyermekeknek készített játék-plázákban köröz, egy plázababa képében.

Kölcsön kevesebbet!

De mi lesz akkor a nemrég félretett antik fülbevalóval? A fukszia selyemblúzhoz semmi mást nem tudunk felaggatni. És mi mással ünnepelhetnénk meg, hogy új életet kezdünk, hogy holnaptól vásárlásböjt veszi kezdetét? Igyekszünk rá pénzt szerezni, egyre magasabbra szökik fel ékszerlázunk, a vágyott kő egyre inkább túlnő önmagán, benne látjuk a természetnek csillagjegyünkre szabott gyógyító erejét, szerencsénk talizmánját; és ha bennünk ekkora szenvedélyt ébreszt, mekkora gyúl majd azokban, akik rajtunk látják majd?

Közben rohamosan kezdjük elfeledni, mennyi hasonló kő fülönfüggőt rejtenek már dobozaink. Fokozódik a vadászat izgalma: pénzvadászat; gyűrűvadászat, mert ez is kell a fülbevalóhoz, és hozzá a karperec. E teljesség egy elnyúlt pillanatra nyugalommal tölt el, ez olyan, mint a heroinos „flash”, a vásárló röpke üdve. Csak itt a morfinszerű anyagok belülről erednek, néhány agysejtből, a többi pedig mohón veti rá magát.

Aztán ismét a feszültség. Megvettük, de még maradt a kölcsönből. Megtakarítani? Az óvatos, visszafogott, a jövőre sandító létmódnak már a lehetősége is lehangol. Unalom, lassúság, szürke állandóság, szemben az ékszerek színének kaleidoszkópszerűen gyors váltakozásával. A mindennapi megújulásunkat add meg nékünk ma! A morfinok mellett ugyanis egy másik belső kábítószerünk is van, a dopamin. Úgy ereszthetjük szabadon dopamin-készleteinket, hogy folyton valami újat lelünk fel a világban, ezt agyunk rendesen megjutalmazza, felserkent minket, hirtelen sokkal éberebbek vagyunk, eszünk vág, begyorsulunk.

Ettől ilyen zseniálisak a vásárlási mániások, legalábbis abban, ahogy egy új „szerelem” láttán a semmiből fizetőeszközt teremtenek elő, meg abban, hogy az összes vásárláskontrollt, kiadáscsökkentő trükköt kijátsszák. Némileg segíthet a bevásárlólista, vagy a hitelkártya helyett csakis készpénz megoldás. Ez utóbbi kiadása ugyanis aktiválja az agykéreg szigetszerű területét, az insulát, amely szorongató vagy taszító ingerekre ad érzelmi választ. Ilyen ingert jelent az árcédula látványa. Pénzt kiadni szinte fáj, mondják a kutatók, s ez ellensúlyozhatja a szerzés örömét. A hitelkártya ettől a fájdalomtól foszt meg minket, ezért kerülendő. A trükközéssel csak időt nyerünk, de sejthető: mániánk mindig trükkösebb lesz nálunk. S a végén mindig ott találjuk magunkat, ahonnan már késő visszafordulni, ahol kattog a pénztárgép, és a kezünkben himbálózik valami márkás szatyor.

Aztán egyszer mégis észrevesszük, hogy az egyik trükk, furcsa módon, működik. Például, minden árut félretetetünk, aztán alszunk rá egyet. Valójában nem a trükk jobb, mint a többi. Mi magunk lettünk jobbak. A vásárlási mánia is alábbhagy egy idő után: már nem új, hogy mindig újdonságra bukkanunk, már nem új a feszültség, a becserkészés, a szerzés, majd a megkönnyebbülés. A pálya ugyan kiépült, be is betonozódott agyunkba, de fenntartó hírvivőinek termelése alábbhagy, a pályán való közlekedés akadozni kezd. Egy-két éve még egész esténket bearanyozta egy új medál, órákig forgattuk, ma már minden harmadik vételünk felbontatlan csomagban végzi. 

Ekkor elkezdünk keresni valamit, ami ismét örömet tud szerezni, és szerencsés esetben még értelmes is. Mondjuk egy értelmes ember, akivel magáért az együttlétért vagyunk együtt. Vagy egy értelmes, hosszú távú projekt, például a pandák vagy a szarvasbogarak megmentése. Végül is örülhetünk annak, hogy ilyen szenvedélyes alkattal áldott meg a természet. Mert melyik halvérű tudná ezt ilyen odaadással, ilyen meggyőző erővel sikerre vinni, mint mi? Alkotó vagy befogadó tevékenységbe is fordíthatjuk energiáinkat: örülhetünk, hogy el tud ragadni a képzeletünk, vagy hogy összhangba tudunk kerülni az emberiség közös képzeletével, annak műremekein keresztül.

http://blogs.imediaconnection.com 

Szólj hozzá

vásárlás agy luxus pszichológia leszokás dopamin agykutatás agyterületek impulzivitás vásárlásfüggőség jutalmazó központ shopping mánia viselkedéses függőségek jutalmazó rendszer nucleus accumbens impulzív vásárlás insula alkohol függőség függőség dopamin