A társfüggőség vagy kodependencia a másik embernek való kóros alárendeltség, amely lehetetlenné teszi az egyenrangú emberi kapcsolatokat.

A társfüggő személy a másiktól teszi függővé önértékelését, véleményét, hangulatát vagy tetteit. Nem érzékeli a határt önmaga és a másik között, könnyen befolyásolható, ugyanakkor akaratos és manipulatív, kapcsolataiból hiányzik a kölcsönös szabadság biztosítása és az önállóság. A társfüggőség következménye és lételeme az emberi játszmák útján történő manipuláció. A társfüggőséghez két ember kell, egy társfüggő kapcsolat kialakulásáért mindkét fél felelős.

A társfüggőség igen gyakran egy feldolgozatlan gyermekkori trauma következménye. A gyermek élete kezdetén rendkívüli mértékben függ a szüleitől, különösen édesanyjától, hiszen számára az anyával való kapcsolat megszakadása létét veszélyeztetné. Éppen ezért e függőségi viszonyban az az optimális, ha biztonságban érzi magát. Ha a gyermek, különösen élete első hat hónapjában, ezt nem kapja meg, felnőttként is az a fő igénye, hogy partnere a teljes biztonság illúzióját nyújtsa, tehát könnyen társfüggővé válik.

Körülbelül hat hónapos kortól három éves korig a gyermeknek valamelyest el kell szakadnia az anyától és bizonyos mértékű önállóságra kell szert tennie. Azonban ha az elszakadás előtt nem volt lehetősége megélni a biztonságos kötődést, hiába tűnik akár igen önállónak, valójában mindig ezt a biztonságot keresi. Ez a vágy folyamatosan akadályozza a gyermeket a felnőtté válás folyamatában, hiszen olyan életszakaszokban is függőségi kapcsolatok kialakítását eredményezi, amelyekben épp az önállóság kivívása volna a feladat. A társfüggő személy azt várja el a másik embertől, amit gyermekként szüleitől nem kapott meg, ezért proiciálja rá saját szülőképét. Abba, akivel függőségi kapcsolatba kerül, a társfüggő tudattalanul azt a szülőt vetíti bele, aki nem nyújtott számára kellő biztonságérzetet.

A társfüggőség oka tehát a feldolgozatlan kora-gyermekkori fejlődési trauma.

A társfüggőség története

A „társfüggőség” kifejezést először az alkoholizmussal kapcsolatban használták. Felfigyeltek ugyanis arra, hogy bármilyen romboló is egy alkoholistával való kapcsolat, a családtag annyira kötődhet és ragaszkodhat az alkoholistához, hogy csak nagyon nehezen képes abból kilépni. Ha ezeknek az embereknek mégis sikerült kilépniük a kapcsolatból, a megfigyelések szerint hamarosan ismét alkoholistákkal kötötték össze életüket. Mindebből arra következtettek, hogy létezik egyfajta közvetett alkohol-függőség, amikor az ember az alkoholfüggőtől függ. A társfüggőség eredeti jelentését tehát úgy írhatnánk le, hogy „együtt függő”, „a függő ember társa”, vagy „társ a függőségben”.

Innentől kezdve külön terápiás csoportokat szerveztek az alkoholisták családtagjainak. Hamarosan felfigyeltek azonban arra, hogy a társfüggőség tünetei nem csak alkoholisták családtagjainál jelentkeznek. Az eredeti jelentés idővel átalakult és társfüggőség alatt ma már bármely embertől, közösségtől, rendszertől, kulturális vagy társadalmi intézménytől való kapcsolati függést jelent. Ilyen módon a társfüggőséget az alkoholizmushoz, vagy drogfüggéshez hasonló elsődleges betegségként határozzák meg, tehát nem egy másik betegség velejárójaként, hanem önmagában kialakuló kórképként.

A korábbi, hagyományos orvosi modell szerint a társfüggőség vagy ismeretlen okokra visszavezethető, örökletes betegség, vagy az alkoholizmus és a rosszul működő családok velejárója. Az orvostudomány a társfüggőséget mindkét esetben gyógyíthatatlannak tartja és megállapítja, hogy genetikailag öröklődik, és ha valaki függővé válik, az is marad. Fő forrásának az alkoholista családszerkezeteket jelöli meg, és az ott megtalálható összetett függőségi mintákat, és kimondja, hogy a társfüggő többnyire olyan házastársat választ, aki támogatja a függőség fenntartását. A társfüggő viselkedés kezelésére gyógyszereket javasol, de kiemelten fontosnak tartja az önsegítő csoportok és a pszichoterápia szerepét is. E megközelítés szerint a társfüggőség kezelhető, a tünetek enyhíthetők, sőt minimalizálhatók, teljesen kigyógyulni azonban nem lehet belőle. E szerint a társadalom beteg (társfüggő), nem tud meggyógyulni és ez a jövőben sem fog változni.

Tünetek

A társfüggő ember nem szívesen vállalja fel a felelősséget véleményéért, érzéseiért, tetteiért, életéért, hanem inkább másoktól teszi függővé ezeket. Ha ez nem sikerül, mert  a másik fél nem partner a társfüggő játszmában, akkor is úgy viselkedik, mintha boldogulása tőle függne és sértettnek, csalódottnak, becsapottnak érzi magát, mert a másik fél nem úgy viselkedik, ahogyan szerinte kellene. Másként megfogalmazva, kívülre helyezi a kontrollpontot, nem önmaga, hanem mások, és a körülmények által határozza meg magát.

Mivel másra akarja áttolni a felelősséget, fontos számára, hogy a kapcsolat megmaradjon. Ebből megfelelési kényszer ered, amely miatt a társfüggő személy könnyen befolyásolható, manipulálható lehet, a másokkal szemben támasztott elvárásai miatt pedig ő maga is követelőző és manipulatív. A két véglet hullámokban válthatja egymást, de mindkettő lehet a társfüggőség jele.

Mivel másoktól függ, úgy érzi nem tud kapcsolatai nélkül létezni, ezért mindent megtesz azért, hogy kapcsolatai fennmaradjanak, pl. olyan kapcsolatból sem lép ki, ami egyértelműen romboló. A társfüggő személy tehát igyekszik érzelmeit elfojtani, véleményét a partnerééhez igazítani, az ő elvárásainak megfelelően viselkedni és cselekedni. Ezzel próbálja biztosítani azt, hogy társa ne lépjen ki a kapcsolatból. A megfelelési kényszer miatt azt sem fejezi ki nyíltan, hogy mire van szüksége.

Társfüggő társadalom

A társfüggőség kulturális jelenség. Társadalmunk fő intézményei önkéntelenül támogatják a társfüggő magatartást. A történelem folyamán a legtöbb társadalomban bizonyos csoportokat mások fölé helyeztek, például a férfiakat a nők fölé, vagy a felsőbb osztályokat a kétkezi munkások fölé. A hatalmat gyakorló és az erőforrások felett rendelkező csoport könnyen létrehozza és fenntartja a társfüggő viszonyt. Azonban ha az egyes emberek megváltoztatják társfüggő viselkedésüket, azzal a szélesebb társadalmi szerkezetre is hatással lehetnek és így létrejöhet egy egészségesebb, együttműködésen alapuló rendszer.

A mai kor embere számára azonban a társfüggő gondolkodás- és viselkedésminták olyannyira természetesek és maguktól értetődőek, hogy általában fel sem ismeri a problémát. Sőt, nem ritkán a kapcsolatokról alkotott idealisztikus elképzelésekre hivatkozva igazolja társfüggő tüneteit, vagy kényszeríti ki a társfüggő minták érvényesülését, mondván: „Ha szeretsz, megteszed…”, „Ha így gondolkozol, akkor nem is szeretsz!”, vagy „Tudnom kell, hogy hol vagy, hogy ne aggódjak. Azért aggódom, mert szeretlek.”. Gyakran előfordul, hogy nem mondja ki, csupán érezteti, hogy „Felelősséggel tartozol értem.”.

A társfüggőség azonban nem marad meg a személyes kapcsolatok szintjén. Mivel alapvetően meghatározza a világról alkotott képünket, valamilyen szinten érvényesül mindenben, amit létrehozunk: a társadalmi struktúra, a közigazgatási szervek működése, a nevelés, a kultúra területei (például a filmek) mind-mind hordozhatnak társfüggő mintákat, ezzel erősítve és újratermelve azokat. A társfüggő egyének tehát társfüggő szervezeteket hoznak létre, társfüggő társadalomban élnek, művészi alkotásaikban pozitívumként tűnnek fel a társfüggő minták. E társfüggő kultúra azután erősíti az egyének társfüggőségét és újabb társfüggő minták elsajátítására készteti őket.

*

Az utóbbi ötven évben jelentősen átrendeződtek a párkapcsolati szerepek. A tanulmányi időszak kitolódása, a fiatal felnőttkor meghosszabbodása, az elköteleződés válsága, a női és férfi szerepek közeledése és keveredése új színekkel és jellegzetességekkel rajzolta át a párkapcsolatokat. A kapcsolati érintkezés és dinamika sajátos formáit, stílusát teremtette meg a tömegkommunikáció széleskörű elterjedése, az Internet és a mobiltelefon.

A függőségek mind szélesebb skálán terjednek a modern társadalmakban. A számítógépes játékfüggőségtől már az óvodás korosztály sem mentes, későbbi életévekben Internet, MSN-, IWIW-, Facebook-függőség, tévésorozatok, vásárlásfüggőség, játékszenvedély színezi a modern kor dependencia-lehetőségeinek sorát.

A függőségre szocializált, elégtelen énhatárokkal rendelkező, önértékelésükben bizonytalan, stabil családi hátteret nélkülöző, gyermeki intimitásra törekvő egyének gyakran kerülnek kiszolgáltatott kapcsolatba. A társfüggőkre jellemző a megaláztatásig való görcsös ragaszkodás a partnerhez.

Az intimitás a modern párkapcsolatok egyre fontosabb és sérülékenyebb értékévé vált, miközben kevés modell értékű kapcsolatot látunk magunk körül. Stabil énhatárok, érett személyiség, bátorság, kudarctűrés, kontrollképesség, alkalmazkodni tudás, jó kommunikációs készség, empátia nélkülözhetetlen a harmonikus, mély, elkötelezett, de a másik szuverenitását is elfogadó párkapcsolatokhoz.

Terápia

A szemléletmódbeli váltást az 1989-ben megjelent Breaking Free of the Co-dependency Trap (Törj ki a társfüggőségből – A szabad emberi kapcsolatok kézikönyve, Casparus Kiadó, 2010 Budapest) című dr. Barry K. Weinhold és dr. Jane B. Weinhold által írt könyv hozta. A szerzők 30 éves terápiás tevékenységük során dolgozták ki saját fejlődéslélektani rendszerelméletüket, amely új megvilágításba helyezi a társfüggőséget és a rá irányuló terápiát. E szerint valamennyi ember a fejlődés négy fázisán megy keresztül: a szimbiózis, az eltávolodás, a függetlenség és a szabad együttműködés fázisán. Mindegyik fázishoz tartoznak speciális fejlődési feladatok, melyeket sikeresen teljesíteni kell a következő lépcsőfokra lépéshez. A fel nem fedezett és meg nem gyógyított fejlődési traumák, ezek közül is kivált a szimbiózis és az eltávolodás fázisában átélt traumák mindezt megakadályozzák.

„Hiszünk az általunk kidolgozott megközelítés hatékonyságában, mivel sikeresen alkalmaztuk mind saját magunkon, mid a hozzánk forduló emberek kezelése során. Láttunk már olyan embereket, akik teljesen megszabadultak a társfüggőség megnyomorító hatásától. A folyamat, amelyet be kell járni, nem könnyű, és nem is feltétlenül gyors. Mi magunk is sok-sok évet és rengeteg munkát áldoztuk a kapcsolatunkra azért, hogy ott tarthassunk, ahol ma tartunk. De az is igaz, hogy ha elkezded alkalmazni a könyvben található módszereket, azonnal fejlődést tapasztalsz majd a kapcsolataidban.”