Akár a kutatók 20 százaléka is szedhet a szellemi teljesítményét növelő szert - derül ki a Nature című brit tudományos hetilap egyik, 2014. áprilisi számában közölt cikkből. A lap még januárban 60 országból 1400 kutatót keresett meg e-mailben, amelyben arra kérdezett rá, nem orvosi célból szednek-e bármilyen gyógyszert. Minden ötödik válaszoló elismerte: szellemi teljesítményén gyógyszerek szedesével szokott lendíteni.

Az igennel válaszolók többsége azt mondta: a koncentráció növelése miatt van szüksége teljesítményfokozókra. Az indokok között szerepelt egy-egy konkrét probléma megoldása, valamint az is, hogy kipróbálták, valóban hatásosak-e a szerek. Az igennel válaszolók között a fiatalabb és az idősebb korosztály tagjai is megtalálhatók. Az önbevallásos alapon készült, tehát nem reprezentatív felmérés szerint a leggyakrabban ahhoz a készítményhez nyúlnak a tudósok, amelyet az orvosok figyelemzavaros gyerekeknek írnak fel.

A többek között hiperaktív gyereknél használt, metilfenidát tartalmú gyógyszerek abban segítenek, hogy a megfelelő helyre tudják fókuszálni az energiát. A felpörgető hatás olyan, mintha egy kerékpárosnak abban segítenek, hogy gyorsabban tekerje a pedált, nagyobb sebességnél ugyanis könnyebb kormányozni, mint lassan kerekezve.

Topolánszky Ákos, a Magyar ENSZ Társaság kábítószer-ellenes munkacsoportjának vezetője szerint a felmérésben nincs semmi meglepő, sőt szerinte, ha 20 százalék bevallotta, akkor valószínűleg még magasabb lehet a gyógyszereket használó kutatók aránya. Topolánszky szerint különösen azok szokhatnak rá, akik a teljesítménykényszerrel nem tudnak mit kezdeni, ráadásul a stressz depressziót is okoz náluk.

Az ENSZ Társaság vezetője szerint valószínűleg azok a kutatók is gyógyszerhez nyúlhatnak, akik komoly pénzekről döntenek, mint például a tudományos intézetek vezetői. Számos tudós megpróbál minden munkájával kapcsolatos szakirodalmat átrágni, ez viszont csak az alvás rovására oldható meg. De kiváltó ok lehet a becsvágy, rosszabb esetben a nárcizmus is: a kutató látni szeretné a nevét a tudományos folyóiratokban, s ezért mindent bevet. A publikálás továbbá előfeltétele a pályázatok, az anyagi támogatás elnyerésének is.

Topolánszky, valamint az ELTE Addiktológiai Tanszéki Szakcsoportot vezető Demetrovics Zsolt is azt állította az [origo]-nak, hogy Magyarországon hasonló felmérés nem készült, a Nature-ben közölt kutatás még nemzetközi viszonylatban is úttörőnek számít. A magyar kutatók körében is elfordulhat a doppingolás, bár ennek mértékéről semmilyen adat nem áll rendelkezésre.

Egy az USA-ban tanult, név nélkül nyilatkozó magyar matematikus viszont az [origo]-nak azt mondta: a Magyarországon dolgozó kutatóknak nincs pénzük drogokra, ráadásul jóval normakövetőbbek, mint nyugati kollégáik, így kevésbé mernek gyógyszerekhez nyúlni.

Pedig  nem idegen tőlük a teljesítménynövelő szerek használata - erre utal, hogy a 20. század egyik legkiemelkedőbb matematikusának tartott, 1996-ben elhunyt Erdős Pál is élt ezzel a módszerrel. A Nobel-díjhoz hasonló presztizsű Wolf-díjat elnyerő matematikus nagyságát bizonyítja, hogy mai napig számon tartják az úgynevezett Erdős-számokat, ami azt fejezi ki, hogy a publikálás során ki mennyire került közel hozzá. (Erdős Pál Erdős-száma 0; akinek az Erdős-száma 1, az írt Erdőssel közös cikket, akié 2, az ugyan nem publikált Erdőssel közösen, de írt cikket olyannal, akinek 1-es az Erdős-száma.)

Erdős 1987-ben egy amerikai folyóiratnak ismerte el, hogy évekig használt amfetaminszármazékokat. A matematikus állította: nem depresszió miatt folyamodott a szerekhez, hanem azok serkentő hatása miatt. "Csak azért nem reklámoztam, nehogy a matematikuspalánták azt képzeljék, a droghasználat a tudomány része" - nyilatkozta Erdős.

Abban azonban az [origo] által megkérdezettek kivétel nélkül egyetértettek, hogy egy Nobel-díjhoz önmagában nem elég a gyógyszer. "Aki hülye, szedhet bármit, attól még nem kap Nobel-díjat" - mondta egy név nélkül nyilatkozó matematikus. Demetrovics viszont arra figyelmeztet, hogy a teljesítménynövelő szerek használata hosszú távon kimerültséghez, a teljesítmény csükkenéséhez, vagy akár depresszióhoz - vagyis a kívánttal szemben pont ellentétes hatáshoz - vezet.

Bari Máriusz, hvg

Az amfetamin típusú drogokról bővebben lásd Ujváry István írását.